HOOLIGANS4EVER
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A nap képe
 
névnapköszöntő
 
Hooli
Hooligan van a lapon.
 
Ne Lopj!thx
 
Interjúk
 
Mit gondolsz...
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
 
Sulis extra
 
Videók,Riportok
 
Más is volt kamasz...:-)

Ördög TiborÖrdög Tibor – Csipa (34) az életet nem az iskolapadban, hanem a tapasztalatai révén tanulta, és azt mindig is tudta, hogy nem akar egy átlagos ember lenni. A zene már az általános iskolában lekötötte a figyelmét, így minden mást ennek rendelt alá. Kamasz évei nagy részét koncerteken, fesztiválokon töltötte, és nem hiába, hiszen mára a Hooligans zenekar énekeseként rengeteg elismerésben részesül, dalaikat pedig folyamatosan játszák a rádiók.

Elsőre az a benyomása lehet az embernek, hogy nem voltál éppen egy jó gyerek…

Ez abszolút így van, nagyon problémás voltam, sok bosszúságot okozva ezzel anyukámnak. Nagyon önfejű voltam, így elsősorban a magatartásommal voltak gondok, a suliban egy hét alatt legalább kétszer jártam az igazgatói irodában. A tornaórákon például a futás helyett mindig felmásztunk egy fára, és ott cigiztünk. Az is előfordult, hogy meguntam az órát, és kiszöktem a földszinti tanterem ablakán, amit a tanár nem mindig vett észre. 

Egyébként szerettél iskolába járni?

Igen, de nem a tanulás miatt, azt eléggé hanyagoltam. Viszont imádtam a társaságot, rengeteg haverom, barátom volt. Velük töltöttem az időm nagy részét, nem csak a suliban. Rengeteget rosszalkodtunk, a környékünkön például akkoriban kezdték el építeni az első sportcsarnokot, és az építkezésen – nem kis bosszúságot okozva a tulajnak – forrasztópákákat dobáltunk a vékony alumínium csövekbe, amitől persze kilyukadtak, így teljesen újakat kellett venni helyettük, ami nem volt olcsó mulatság.

Ezek szerint központi figura voltál…

Igen, ha én ott voltam valahol, akkor általában rám figyeltek. Kicsit szerettem is játszani a fejemet.

CsipaA szüleid hogy bírták ezt a sok gondot?

Apukám sajnos korán meghalt, így édesanyám egyedül nevelt engem és a két testvéremet, de nem mindig sikerült neki mindegyikünket „gyeplőben tartani”.

Milyen gondolatok foglalkoztattak kamaszkorodban?

Főleg a zene kötötte le a figyelmemet és a szabad energiáimat, már hatodik osztályos koromtól volt zenekarunk, aminek Macbeth volt a neve. Igazából még akkor is egyik napról a másikra éltem, de mindig bennem volt, hogy nem akarok egy szimpla ember lenni, valamivel muszáj kiválnom a tömegből. A rosszaságom is ebből fakadt: nem akartam olyan lenni, mint a többiek.

A zenélésen kívül mit csináltál szívesen?

Sokat fociztam, állítólag elég tehetséges is voltam, de később a zene teljesen átvette a sport helyét, mert az jobban érdekelt. Egyébként is mindig csak azt tudtam teljes erőből csinálni, ami lekötött és megfogott, így inkább doboltam, énekeltem és őrültködtem.

HooligansTanulni is elkezdted a zenélést?

Nem, a Hooligans többi tagjához hasonlóan abszolút autodidakta módon fejlesztettem magam. Rengeteget jártam persze koncertekre, és sok általam jónak tartott zenét hallgattam, amiből sokat tanultam. 17 éves korom körül dőlt el, hogy ez lesz a pályám, akkor már a Ramses nevű zenekarban játszottam, és minden tagnak ez volt az elsődleges célja, ebből voltak is gondjaink otthon. A szülők, ahogy az lenni szokott, azt kifogásolták, hogy ez nem egy rendes szakma, ebből nem lehet megélni stb., de hál’ Istennek, kitartottunk. Rengeteg amatőr fesztiválon játszottunk, különböző formációkkal, később pedig országos szinten is nyertünk mindenféle díjat, sok nívós rock-zenekart leköröztünk, így beigazolódott, hogy jó döntés volt a folytatás.

Van olyan dolog, amit megbántál, és utólag másképp csinálnád?

Igen, többet járnék iskolába. A tanulás ebből a szempontból kimaradt az életemből, hiszen az általános iskola után rögtön dolgozni kezdtem, egyrészt, mert a plusz keresetre is szükség volt otthon, másrészt akkor nem lelkesedtem azért, hogy az iskolapadban töltsem az időmet. 

Mit dolgoztál?

Egy csokigyárban kakaóvajat kevergettem. Jó időszak volt.J

CsipaMiben változtál meg leginkább kamaszkorod óta?

Talán egy kicsit benőtt a fejem lágya, de persze még most sem tejesen, csak amennyire muszáj volt. Egyébként ugyanolyan vagyok, mint 10-15 évvel ezelőtt, de most már van egy-két dolog, amit komolyabban veszek, mert e nélkül sem a zenekar, sem én nem tudnék működni.

Valóra váltak a gyerekkori álmaid?

Igen, de még ennél sokkal többet szeretnék. Várom az új kihívásokat, bármit, ami az énekléssel kapcsolatos, úgy érzem, hogy meg tudom állni a helyem. És persze remélem, hogy a Hooligans még akár 20 év múlva is létezni fog.

 
Üzi fal
 
Minen nap van ma?
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Mennyi az idő?
 
Autógramm címük!
 
Linkek
 
Extra
 
Gitár suli
 
Gyere máskor is!
 
Hooli számláló
Indulás: 2006-04-13
 
Szavazás
Milyen állata van és mi a neve Norbi állatkájának?

Macskája van és a neve Laura
Egere van és a neve Brúnó
Hörcsöge van és a neve Pintyőmanó
Kutyája van és Káosz a neve
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!